A napot a Besszarabszka piac meglátogatásával kezdtük. Az 1912-ben épült vásárcsarnok volt az első fedett piac Kijevben.
Szépen rendezett áruk kínálták magukat.
A mai napra tervezett botanikus kert látogatás mókusetetés programjához itt vettünk magokat.
A térről nyíló Shevcsenkó sugárúton haladtunk tovább. A széles út közepén futó fákkal borított sétány elején rögtön belebotlottunk a Lenin szoborba.
Szerte a világban néhány helyen még áll a múlt századi szovjet/orosz munkásmozgalom legismertebb vezetőjének emlékműve. Személyisége sokakat oszt meg. 2009-ben megrongálták a szobrot, 2013. december 8-án pedig ledöntötték.....
A sugárúton fölfelé haladva balra fekszik Ukrajna 1800-as évek közepén alkotó, legkedveltebb költője és festője: Tarasz Sevcsenkó emlékműve, a róla elnevezett park és az egyetem. Verseit, festményeit mind a szovjet, mind az azt megelőző, illetve a jelen időben elismerték és népszerűek. A nép egyszerű gyermekének élettörténete a szovjet időkben tette állami szinten is kedveltté, míg a mostani társadalmi berendezkedés számára a verseit ukránul író, kritikus személyiség mintája teszi elfogadottá. Természetesen mit sem érnének ezek a "divatos " skatulyák, ha nem olyat alkotott volna, ami megfogja az emberek lelkét.
Mi nem igazán ismertük a munkásságát, viszont a park kellemes hangulatot adott át.
A park szélén áll a Sevcsenkó egyetem jellegzetes vörös színű épülete, amelynek építését 6 év alatt, 1843-ban fejezték be. Az épület csak kétemeletes, de a főhomlokzatot díszítő jón oszlopsor monumentálissá teszi, nem utolsósorban a masszív lábazatok és a fémből öntött oszlopfők révén.
A régi útikönyvünkben azt olvastuk: "Különlegesen szép látványt nyújt az egyetem jón oszlopokkal díszített aulája.". Gondoltuk, megnézzük belülről, de csak az egyetem tanulóit/oktatóit engedték be, minket is eltessékeltek. Nem tudtuk mire vélni ezt a nagy szigort, de a neten egy darab belső képet sem találtunk az épületről. Ez vagy azt jelenti, hogy belülről nem is olyan nagy durranás, vagy remekül működik a titkosítás......
Az épület szokatlan vörös színének választásához. több legenda is fűződik.
Az egyik magyarázat szerint a vörös falak és a fekete oszlopfők a Jekatyerina cárnő által alapított Vlagyimir-rend szalagjának vörös-fekete színét szimbolizálják.
·
Egy másik történet szerint Kijev akkori főkormányzója maga nem merte eldönteni, hogy milyen választ adjon az épület tervezőjének, Berettinek, az épület színével kapcsolatos kérdésére, ezért a javaslatot Pétervárra, Uvarov oktatási miniszterhez küldte jóváhagyásra. A miniszter sem vállalkozott a döntésre, ezért a kormányzó I. Miklós cár jóváhagyását kérte ahhoz az ötletéhez, hogy az épület színe megegyezzen a Téli Palotáéval. Gondolta, ha a leghatalmasabb ember székhelyéül szolgáló Téli Palota akkor még vörös színével megegyezőt választ, abból baj nem lehet, hiszen ki fogalmazna meg kritikát a a birodalom első emberéhez köthető épülettel kapcsolatban. Ez a felsőbb hatalom irányába mutató vezetői megfelelési kényszer ékes és örökérvényű példája.....
Az egyetemmel majdnem szemben, a sugárút túloldalán fekszik a bizánci stílusú Szt. Vlagyimir székesegyház (Владимирский собор). Először csak a kék égboltot meg a csillagokat szimbolizáló kupoláját pillantottuk meg a fák közül.
Aznap volt az iskolai ballagás, azaz az "utolsó becsengetés" (последний звонок) ünnepe. Nagyon sok végzős, meg a hozzátartozóik jöttek a templomba. Általánosságban elmondható, hogy a templomokba látogatók csak egy kis része turista, a nagyobb hányaduk még eredeti funkciójában használja a hit ékes palotáit.
A kívül látványos épület belül freskókkal gazdagon díszített. A főoltár felett látható a leghíresebb, ami a Kazányi Szűzanyát ábrázolja gyermekével a karján. A régi időkben csodatévő szentként tisztelték és a nevére tett eskük a legerősebb fogadalomnak számítottak.
Itt található még Szent Borbála ereklyetartója. A máshol Szent Barbarának nevezett leányt a pogány hitű apja ölte meg, mivel lánya kereszténynek vallotta magát. Az Ő története a hithez való hűséget példázza.
A kívül látványos épület belül freskókkal gazdagon díszített. A főoltár felett látható a leghíresebb, ami a Kazányi Szűzanyát ábrázolja gyermekével a karján. A régi időkben csodatévő szentként tisztelték és a nevére tett eskük a legerősebb fogadalomnak számítottak.
Itt található még Szent Borbála ereklyetartója. A máshol Szent Barbarának nevezett leányt a pogány hitű apja ölte meg, mivel lánya kereszténynek vallotta magát. Az Ő története a hithez való hűséget példázza.
Mikor kijöttünk a templomból még egy kis harangjátékot is "kaptunk ajándékba".
Lelkesen átsétáltunk a szemben lévő Fomin botanikus kertbe. A korábbi gyönyörűen rendben tartott, gondozott parkok helyett egy többé-kevésbé elhanyagolt kertbe jutottunk. Bóklásztunk benne vagy egy bő fél órát, hogy talán rossz helyen jöttünk be, de nyomát sem találtuk a korábban már több helyen tapasztalt igényesen gondozott területnek :( .
A hely egy szempontból hozta a formát: a piacon vett mogyorót a kezünkből vette el egy bátor mókus.
Logisztikailag nem túl szerencsésen innen felfelé indultunk a Szofia Székesegyház felé, hogy út közben megnézzünk néhány kivágott fa csonkjából kialakított utcai szobrot. Az emelkedő jelentős volt, viszont a köztéri alkotások elég vegyes képet mutattak. Kiev 7 dombra épült, így aki pl. valamilyen egészségi okból nem bírja az emelkedőt, vagy csak egyszerűen el szeretné kerülni, az az útitervének összeállításában ezt figyelembe veheti pl. a http://www.altitude-maps.com/ oldal segítségével. Azért parázni nem kell az általam bejárt útvonalakon csak ez az egy irány volt olyan amit máshogy kellemesebben teljesítettünk volna.
A Cskalov park már a megszokott kellemes, gondozott környezetet sugallta.
Szegény krokodil kicsit már viharvert volt....
Szegény Pinokkió orr nélkül úgy festett , mint egy Buddha szobor.....
A repülő tehenet nem leltük út közben, és mire felértünk a Szofia Székesegyház oldalába, már a Balerina is vesztett bájából.
Kissé elcsigázva úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk pihizni. Útközben egy csomó végzős, szalagos diák jött szembe.
A siklóval lementünk a metróig és onnan 2 metró megálló után a Khresatyikon voltunk.
Ismét a jól bevált Puzata Hataban ebédeltünk. A mindig finom borscs mellett szemre kiválasztottam néhány finomságot.
Néhány óra pihi után szintén metró-sikló kombóval visszamentünk a Szent Mihály székesegyházhoz, és innen gyalog sétáltunk a Szent Vlagyimir emlékműhöz, aminek az elhelyezkedése hasonlít Budapesten a Szent Gellért szoborhoz: Vlagyimir is a hegy meredek lejtőjén állva nézi a folyóparti várost.
Az emlékmű felett a a fák között már ki-kivillant a Népek barátsága emlékmű félköríves sziluettje. Kicsit elbizonytalanodtunk, hogy a térképe feltüntetett kerülőnek tünő utat válasszuk, vagy menjünk a látvány után. Végül is a meredek lejtőn vezető keskeny lépcsőn átvágtunk és lejutottunk a széles, macskaköves Vlagyimirszkij lejtőhöz.
Onnan felsétáltunk az 1982. november 7-én felavatott Népek barátsága emlékműhöz. Az emlékmű részben a szocialista forradalom 60. évfordulójára, részben Kiev várossá válásának 1500. évfordulójára született, és egyben Ukrajna Szovjetúnióhoz való tartozásának jelképe is volt.
Gránitszobor, mely az 1654-es perajaszlavi szerződés résztvevőit ábrázolja (pl. Bohdan Hmelnickij kozák hetmant és Vaszilij Buturlin orosz nagykövetet). A szerződésben az orosz és az ukrán hatalmak szoros összetartozását rögzítették, más értelmezésben Ukrajna Orosz behódolását jelentette.
Az emlékmű felett a a fák között már ki-kivillant a Népek barátsága emlékmű félköríves sziluettje. Kicsit elbizonytalanodtunk, hogy a térképe feltüntetett kerülőnek tünő utat válasszuk, vagy menjünk a látvány után. Végül is a meredek lejtőn vezető keskeny lépcsőn átvágtunk és lejutottunk a széles, macskaköves Vlagyimirszkij lejtőhöz.
Onnan felsétáltunk az 1982. november 7-én felavatott Népek barátsága emlékműhöz. Az emlékmű részben a szocialista forradalom 60. évfordulójára, részben Kiev várossá válásának 1500. évfordulójára született, és egyben Ukrajna Szovjetúnióhoz való tartozásának jelképe is volt.
Az emlékmű három egységből áll: hatalmas, szivárvány alakú titánív, melynek átmérője 50 m. Este érdemes kijönni ide, szépen meg van világítva. (Nekünk ez kimaradt.)
Bronzszobor, egy orosz és egy ukrán dolgozót ábrázolva, kezükben a szovjet 'Barátság rend' címere. A szobor Vera Mukhina Moszkvában található híres emlékművére emlékeztet: 'A Munkás és a Kolhozlány, amit a szovjet filmek elejéről ismerhetünk.
Az emlékművet a helyiek 'Raduga' (szivárvány) vagy 'Yarmo' (iga) néven is szokták hívni.
Még építés alatt volt egy óriási drótkötél-csúszda. A bátrak 150 UAH-ért jutottak volna át a Dnyeper túloldalára.
Lassan sötétedett, így visszasétáltunk a szállásunkra, természetesen a Puzata Hata-ban eltöltött vacsi után. Most a látvány csak részben jött be. A lecsóra emlékeztető kaja finom volt.
A hajdina kása ugyan lehet, hogy nagyon egészséges, viszont olyan íze volt , mint amilyen egy molyirtóval befújt régi ruhásszekrény szaga :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése